Sziasztok!
A mai napra szintén egy új szerzeménnyel érkeztem. Igaz nem számít újdonságnak már ez a lakk, de nagyon sokáig kerülgettem. A lila társát már nagyon régen megvettem, ezt viszont otthagytam. Aztán láttam képeket róla és nagyon elgondolkoztam, de valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy elhozzam. Aztán a Glamour napokon 25%-al is kétszer raktam vissza a polcra, de végül hazajött velem. Szerencsére. Imádom, hogy behatárolhatatlan a színe, semmi feltűnő, teljesen nude árnyalat, mégis mikor kimegyek a napra csak azt látom, hogy csillognak a körmeim. Két rétegben jól fed és 4 napig bármiféle gond nélkül volt a körmeimen, ami nagy szó:
Nagyon szép, tetszik, és most elbizonytalanodtam, hogy jól döntöttem -e, ugyanis ma beszereztem a lilát (Rossmann-ban akciós), és kicsit sajnálom, hogy nem vettem meg ezt is.
VálaszTörlésHa engem kérdezel akkor mindenképp megéri visszamenni érte, főleg akciósan. Nekem a lila szinte azonnal megadta magát és lepattogott (amit mondjuk betudok az akkor épp harmatgyenge körmeimnek, de kitudja), de ezt még levakarni is alig tudtam :)
Törlés